<< Vissza a dalszövegekhez

Caramel - Nyugalomterápia dalszövegei

Összesen: 14 dalszöveg

A szövegeket a zenék meghallgatása közben is olvashatod Caramel adatlapján!

1. Várt váratlan dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Körülnéztem a szívemben,
mi az, ami megmaradt,s mit vesztettem.
Kidobtam a félelmet és elindultam tovább,
akartam az életemmel tenni egy nagy csodát.

Féltem a naptól, de vártam, hogy megpróbálhatom.
Sok dolgot túléltem eddig, hát ezt is túlfogom.
Bele kell vágjak, fel kell, hogy álljak,
a földtől egyből az égig szálljak.
Meg kell tudnom végre, hol van az igazi otthonom.

Tudom, hogy vár egy hosszú út még rám,
de mennem kell a szívem után.
Nem félek semmitől, mert itt vagy velem, 
s nem bánthat már semmi sem.

ref.:
Váratlan volt minden mégis így volt jó.
Vártam rá, hogy megtörténjen, mindig hittem,
lesz egy nap mikor érdemes lesz elmondanom,
hogy lelkem mélyén miről álmodom.

Félve álltam fenn a színpadon,
tudtam nincs más esélyem, jobb ha vállalom.
Kizártam a világot és elkezdtem,
milyen lesz a folytatás nem sejtettem.

Nagy volt a tét, és nehéz volt minden hét.
Fájdalmak között vártam a legvégét.
De amikor vége van akkor kezdődik el,
Nem hagyom, hogy elvakítson a gyorsan jött siker, mert:

Tudom, hogy vár egy hosszú út még rám,
de mennem kell a szívem után.
Nem félek semmitől mert itt vagy velem, 
s nem bánthat már semmi sem.

ref. (3x)

2. Te vagy az a lány dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Minden sóhajtásom csak rólad szól. 
Mindig éreztem és tudtam jól, 
Veled minden más lesz, hidd el nekem, 
akkor vagyok jó, ha itt vagy velem.

Minden gondolatom régen tiéd, 
bele látsz a fejembe. 
Ezért nincsen titkom, a szívem nyitva van már, 
Vedd el, ha kéred hiszen csak rád vár.

ref.
Te vagy az a lány ki engem vár talán, 
te vagy az akivel jó lesz majd ezután. 
Te vagy az a lány ki engem átölel, 
és soha többé nem enged el.

Hogyha látlak téged minden oly jó, 
veled elfelejtek mindent mi volt. 
Nem figyelek másra csak téged nézlek én, 
a szívemben te vagy a fény.

Az égen énrám nevetnek a csillagok, 
de csak akkor, hogyha látják hogy veled vagyok. 
Mondd azt, hogy ez nem múlik el.
Velem ugye mindig itt leszel?

ref. (2x)

Te vagy az a lány aki csak rám vár, úgy érzem, 
te vagy az a lány akit én keresek, már régen. 
Te vagy az a lány akire én vártam, s nem láttam,
te vagy az a lány akit most végre megtaláltam.

ref. (2x)

3. Mennem kell dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Minden pillanatban mennék szabadon a széllel,
minden pillanatban szállnék a fényben.
Menekülök innen, a szívem nem tehetem rabságba,
akarom az utamat járni, menni a nagy világba.

Oh, lány! Nem foghatsz meg engem.
Tudom és látom az utamat, hogy merre kell mennem.
Ha akarsz jöhetsz velem, s fogd a kezem,
és együtt járjuk az utakat, ez az életem.

ref.: (2x)
Most mennem kell, a világ csak rám vár,
akkor vagyok jól ha szívem száll.
Most mennem kell, a világ engem hív,
megyek mert így nem fáj a szív.

Bárhol vagyok ha megszólal a telefon,
beleszólok: Szia, itt Caramel. 
És akkor már tudom, hogy te vagy az aki hív,
kérlek ne félj! Caramel hozzád baby úgyis visszatér.

De ne láncolj magadhoz, nem szeretem, 
ha megakarják mondani nekem, milyen legyen az életem.
Én sem döntöm el helyetted a sorsodat,
de nem szeretem ha egy lány engem mindig csak oltogat.

(rap)
Nézd! Ugye mondtam azt neked, hogy nem mondhatja meg azt nekem senki, hogy mit tegyek. Ha valamit akarok akkor meg is teszem, és nem tilthatja meg azt nekem senki sem, hogy tegyem a dolgomat, ahogyan azt akarom, amikor.., akivel..., ahogyan...

Látod, de te tudod mire vágyok, én be akarom járni az egész világot.

ref. (2x)

Úgy jó nekem ha elmegyek, nem gyötröm tovább a lelkemet.
Úgy jó nekem ha itt hagyom az összes régi bánatom

ref.

4. 6 év után dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Ez az életről szól, ez a dal.
Ez az életről szól, ez a dal.

Mikor hat év után a börtönből kijöttél, 
nem az várt kint amiben felnőttél. 
Anyád már nem olyan boldog mint rég, 
hiszen évekig nem látta szép gyermekét.

Szegény az utca, szegény most minden, 
sok családnál még kenyér sincsen. 
Várják a postást, hogy jöjjön a segély, 
az asztalon végre legyen egy kis kenyér.

Mikor a tehetetlenség nagyon fáj, 
nem tudod, hogy mit csinálj.
Jönnek a haverok, oltogatnak téged,
velük mész, hogy legyen egy kis pénzed.

Mert a családnak enni kell, 
nincs mese menni kell. 
Meló nincs, de ha lenne sem kapnál, 
Mert barnább vagy az átlagnál.
Az átlagnál...

ref.:
Arra figyelj testvér, hogy ne vigyenek el, 
a hibáidat ne kövesd el még egyszer. 
Ha nem figyelsz a fiatal életed rácsok közt élheted.

Én odafigyelek, hogy el ne vigyenek...

Mikor a játékgép előtt ülsz és vársz, 
a fekete nyolcason úszik a ház. 
Repülnek az aranyak, mennek az évek, 
észre sem vetted, de elhagytak téged.

A gyerekedet más ember neveli fel, 
te meg csak nézed, hogy veszíted el. 
A családot amire oly büszke voltál, 
Nem vagy a fiadnak apja.

Hol voltál ?
Amikor mást hívott a te fiad apjának. 
Hol voltál, hol jártál?
Amikor kellettél volna a családnak 
Hol jártál?

ref. (2x)
Én odafigyelek, hogy el ne vigyenek... 
Én odafigyelek, hogy el ne vigyenek...

5. Majdnem műszerész dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

'82 volt az év, megszülettem én.
Felnőttem egy kis városnak a legszélén.
Nem tudom már mi volt az a dal és kitől,
ami megfertőzött azzal ami ma is gyötör.

Sétáltam lenn az utcán és énekeltem,
én vagyok a legnagyobb szám azt képzeltem.
Jackot utánoztam éjjel-nappal minden percben,
mozdulatokat, technikákat megfigyeltem.

ref.:
Így lett belőlem majdnem műszerész,
helyette lettem nem mondom, hogy zenész 
ez ahhoz kevés.

Szereztem magamnak egy magnót, hat éves voltam,
mások a játszótéren lógtak én a hanglemezboltban.
Eltűnt a család ha énekelni kezdtem,
anyám idegeit lassan tönkretettem.

'92-ben egy ócska szintit vettem.
Nem zenélni kellett, hanem hogy szétszereljem.
Jacko lépéseit lassan elfeledtem,
a répafőzeléket akkor sem szerettem.

ref. (4x)

6. Ne szólj dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Valamit érzek én te lány,
valamit mondanék de félek, hogy kár.
Tudod, hogy mit jelen a lüktetés,
tudom, hogy te is érzed a szívedben a szenvedélyt.

Így jó most ne szólj, így jó most csak ölelj jól,
szoríts engem úgy.
Így jó most ne szólj, nem kell más csak ölelj jól,
szoríts engem úgy.

ref.:
Ne szólj vagy csak halkan súgd nekem, hogy így jó!
Várj, ne menj maradj velem!
Ne szólj csak csendben ölelj át, s így jó, 
és ez lesz a legszebb éjszakánk.

De amikor rám talál az éj,
amikor mennék de tudom jól, hogy nincsen cél.
Hozzád indulok a szíved kell,
szeress engem, ne küldj el!

Higgy nekem te lány,
csak te kellesz senki más, ölelj engem át!
Higgy nekem te lány,
régen-régen vágyom rád, ölelj engem át!

ref. (3x)

7. Ugyanúgy soul dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Ez a dal most szál, s lehet, hogy téged megtalál.
Így megismerhetsz engem,
mi az amire a szívem vár...

Ő itt az a srác aki a lelkéből szól,
lelkedig ért ahogy énekelt.
Mindenkit felkavart!

Jött ez a lány, az a dal amiről énekelt.
Lelkedig ért olyan ritmust kavart.
Elűzte a bajt!

ref. (2x)
Gyere játszd el, ne siesd el kérlek.
Ez a dal ugyanúgy szól mint rég. 
Ez a vágy idebenn már úgy éget!

Eltelt sok-sok nap és óra,
megérintett a fény, a csillogás.
De mi a dalra vágytunk, nem kell semmi más!

Elkezdődött minden újra,
tudtam én lesz folytatás.
De mégis kellett ez a változás!

ref. (2x)

Ugyanúgy simogat téged, ugyanúgy érzed.
Neked is ugyanúgy...
Akkor jó ha szól a dal!
Ugyanúgy simogat téged, ugyanúgy érzed,
Neked is ugyanúgy...
Akkor jó ha szól a dal!

ref. (2x)

Lehet, hogy Téged megtalál,
így megismerhetsz engem,
mi az amire a szívem vár...

8. Egyenesen beteges dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Mindig tudtam, hogy kire figyeljek,
kire vigyázzak és kivel ne kezdjek!
Mindig láttam, hogy kik vannak ellenem,
kiket kell féltenem és ejtenem!

Még látom, még érzem ki az egyenes! 
Még vágom kik a szemetek.
Tudom ki az aki rám nevet,
utána mindent elkövet mit ellenem lehet.

ref.: (2x)
Látom ki az aki egyenest játszik,
ha valaki egyenesen beteges az látszik.
Szememmel nézek és a számmal hallgatok,
mert akármit csinálhat én úgyis itt vagyok.

Vannak olyan emberek, kiket soha nem érthetek,
nem zavarja semmi csak annyi, hogy létezek.
Nyomuló, szenvedő, minden irányba törtető alakot látok,
bárhol járok ha nézlek titeket én rögtön...

De látom rajtad, hogy keserű a lelked,
mert nem sikerül ellenem a terved!
Hidd el nem fáj!
Örülök annak, hogy belebuktál és csődöt mondtál.

ref. (6x)

"Látom ki az akiben megbírhatok, ő számít."

9. Millió kérdés dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

A Hold alatt fekszem és csillagokat nézek,
túl sok a kérdés bennem és semmit nem értek.
Miért van az ember? Miért van a szív?

Millió égitesten rejtélyes álmok,
betakar lassan engem, de választ nem találok.
Miért van az ember? Miért van a szív?

ref.:
Millió kérdés válaszra vár, amit még nem értek. 
Millió kérdés lesz ezután, amit hoz az élet.
Válaszokat rejt a szívem, egyszer megtalálom.

Különös állapotban, végtelenül ébren,
álmokba fonva a holnapot nézem.
Miért van az ember? Miért van a szív?

A Hold alatt fekszem és csillagokat nézek,
túl sok a kérdés bennem és semmit nem értek.
Miért van az ember? Miért van a szív?

ref. (2x)

10. Lelkemből szól dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Ami most szól, az egy új ritmus és egy új hang.
És az is biztos, hogy elég jó.
Hisz ez az én zeném, ami most hallható.

Lelkemből szól, hiszen ez én vagyok
Elmondhatom neked mit akarok, és ez így jó.
Hisz ez az én zeném, ami most hallható.

Tele van a fejem ritmusokkal,
minden sejtem dallamokkal.
A zenének élek és nélküle nem létezem.

Bárhol járjak mindig ott van bennem,
mindig zenél valami az én szívemben.
Soha meg nem áll és mindig rám talál,
ez jó nekem!

Igen, lelkemből szól…
Igen, lelkemből szól…

Ami most szól, az egy új ritmus,
Nekem elég!
És nem is fontos, hogy mit adhat.
Lenyugtat és egyben felkavar.

Lelkemből szól neked adom hallgasd még,
Amikor itt van nekem akkor minden szép,
mert engem elrepít, mindenen átsegít.

Tele van a fejem ritmusokkal,
minden sejtem dallamokkal.
A zenének élek és nélküle nem létezem.

Bárhol járjak mindig ott van bennem,
mindig zenél valami az én szívemben.
Soha meg nem áll és mindig rám talál,
ez jó nekem!

Igen, lelkemből szól…
Igeg, lelkemből szól…

Ez így jó, lelkemből szól.
Ettől szép nekem a világ.

11. Jégszív dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Csábít egy éj, egy sejtelmes látomás,
Csábít egy arc, mit egyszer kell hogy láss.
És a szem, mit láttam már valahol...

És kék, s olyan szép.
És a száj, mi most más szívéhez szól.
Tiéd volt az arc, tudom most már jól.
És azóta:

ref.:
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jég szívemet!
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jég szívemet!

Ha valami fáj, nem érzem régen már.
És ez a láz, csak álmomban éget tán.
És az arc, tudd meg hogy tiéd,
Hívj, ennyi elég!

És a száj, ha hozzám szól majd még.
Meg kell értsed hát,
Ennyi épp elég.
Biztosan látod:

ref.

12. Együtt élünk dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Én tudom, hogy ugyanúgy süt le ránk a nap,
és hiszem, hogy ugyanolyan muzsikát hallanak.
S a szívek egyformán értik és érzik, ha valami szép,
s az emberek szine között nem számít a különbség.

ref.: (2x)
Túl kicsi a föld ahhoz, hogy el ne férjünk,
hangszerek a dalban együtt élünk.
Mert csak így teljes a világ képe,
ha rajta van a dallam összes népe.

Különböző népek, különféle nyelveken,
szívükből zenélnek mindenfajta hangszeren.
Mert a zenész nem látja a különbséget,
nem ismer semmilyen ellentétet.

ref. (4x)

13. Szállok a dallal dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz,
hittem az életben és nem fájt a szívem.
Tudtam, hogy én váltom meg majd a világot,
láttam a jövőmet és semmi sem bántott.

Lelkemben mindig ott volt valami dallam,
tudtam, hogy elmondhatok bármit egy dalban,
És hogy ha szeretném elszállok innen,
ez a dal majd repít, a szárnyán visz engem.

De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat?
De miért ne adjak dalban szárnyat, az egész világnak?

Ez a dal most száll és lehet, hogy téged megtalál,
így megismerhetsz engem, hogy mi az amire szívem vár.
Én is szállok e dallal, magasan repülök most feléd,
neked adom e dalt és vele együtt a szívem is tiéd.

Csalódtam sokszor már és sok mindent bánok,
a mélyből én inkább a magasba vágyom.
Hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem,
én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.

Addig amíg szól a dal, az én szívemben,
addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.

Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben,
soha nem adom fel, ne is kérd, ezt nem teszem!
Mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem
nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kell!
Küzdeni kell....

14. Bulvárhír dalszöveg

( Hallgatva is olvashatod Caramel adalapján )

Nézd mennyit ér a lét, egy ember életét,
minden nap vele együtt éled.
Lásd hány megalkuvás hoz majd változást,
nem érted, pedig minden nap nézed.

Mondd mennyit ér a lét, ha mások érdekét,
céljait kell mindig nézned.
És más nem hoz változást, csak látszat, áltatás.
Neked kell majd ezt elérned.

Sors senkit sem mutat, nem erény az öntudat,
ha célod van, nem számít.
A pénz, feltűnő címlapok, túlzó mondatok,
mindenkit csak az üzlet csábít.

A sok szó mindent eltakar és senkit sem zavar,
hogy tévedése mit indít el.
Mert őt erről nem kérdezik, már régen eltűnik,
mikor én még mindig küzdök ezzel.

De az álmom nem adom,
gyere mondhatsz bármi mást.
Én az álmom nem adom,
gyere írj le bármi mást.

<< Vissza a dalszövegekhez